Előszó gyanánt

Egyre több hordozott kisbabát látni manapság, reneszánszát éli a babahordozás. Méltán, mondhatni, hiszen nem csak a hordozott babára, de az őt hordozó szülőre és egész családjára is számos jótékony hatása van.

Körülbelül tíz évvel ezelőtt még egy kezünkön fel tudtuk sorolni a hordozókendőket gyártó cégeket, a kendőn kívül a klasszikus mei tai és egy-két csatos hordozó márka létezett. A babahordozással kapcsolatos tudnivalókat a hordozókendőkhöz kapott füzetek kezdetleges útmutatóiból, illetve a kötődő nevelés köré épülő fórumok hordozós közösségében lehetett felcsipegetni és megosztani, hordozási tanácsadók nem voltak, kötési módokat bemutató videók éppen csak elkezdtek lenni. Kendőbe kötött babával meg lépten-nyomon ufónak nézték az ember lányát.

Rékával anno

Mára ott tartunk, hogy egyik napról a másikra jelennek meg új hordozómárkák, modellek, egyre újabb és újabb konstrukciókkal rukkolnak elő a hordozóeszközök gyártói. A kínálat széles és tarka, a nagy szériában gyártott hordozóeszközök mellett egyre nagyobb teret hódítanak a szuperlimitált példányszámban kiadott, sőt, kézzel készített, egyedi hordozók, a legkülönfélébb anyagok, formák, színek, megoldások tömkelegében válogathat a gyermekét hordozni vágyó anyuka. Kész tudományággá nőtte ki magát a babahordozás, létrejöttek hordozóiskolák, szakavatott babahordozási tanácsadók és tanfolyamvezetők, az információ egyre szélesebb körben hozzáférhető. A fórumokon folyó csevely helyét időközben fészbúk csoportok vették át, számtalan hordozós csoportban, számtalan szálon fut a tapasztalatmegosztás, eszmecsere. Sok viszont az önjelölt tanácsadó, és rengeteg a laikus hordozó anyukák által készített, tanításra alkalmatlan videó…  avatatlan kismamának nem kis kihívás eligazodni az információáradat útvesztőiben.

Ebben szeretnék képesített baba- és gyermekhordozási tanácsadóként, illetve gyakorló hordozó anyaként segítséget nyújtani az oldalon közzétett információval, személyes tanácsadással, babahordozó tanfolyamokkal, hordozóeszköz-kölcsönzéssel, de online megkeresésre is örömmel válaszolok.

Üdvözöllek!

Tarczali Mónika vagyok, babahordozási tanácsadóként kisbabád, tipegő korú gyermeked hordozásával kapcsolatos kérdéseidben tudok segíteni neked. Ide írhatsz nekem: hordozas@babyport.ro

Pin It on Pinterest