Ikerbabák és kis korkülönbséggel született testvérek hordozása

Gyakorló ikres anyaként nap mint nap tapasztalom: ikerbabák esetében meg nagyobb a hordozás jelentősége, mint egy kisbaba esetében.

Két pici baba gondozása, igényeik egyszerre történő kielegítése igen csak embert próbáló feladat, hiszen a legtöbb ikerbaba természete – akárcsak két, nagyobb korkülönbséggel született testvér természete – merőben eltérhet egymástól. Teljesen más lehet az életritmusuk, a vérmérsékletük, étkezési és alvási szokásaik, mozgásigényük, sőt, még a hordozásigényük is! Keze azonban az ikres anyukáknak is csak kettő van… egy jól megválasztott hordozóeszköz felbecsülhetetlen segítség lehet.

Két kisbaba mellett a hordozás célja többnyire az, hogy az egyiket biztonságban – és nem mellékesen csendben – tudjuk, míg a másikkal foglalkozunk. Ki merem jelenteni: aki egy babát hordozni tud, ikrekkel is sínen van. A háti hordozásban való jártasság pedig egyenesen főnyereménynek számít!

Babahordozás felsőfokon: ikrek tandemhordozása

Két baba tandem hordozása már egy következő szint: nem csak, hogy nehezen kivitelezhető, de nagyon megterhelő is egy ember számára. Sem művelni, sem ajánlani nem szoktam, adódhatnak azonban olyan helyzetek, amikor a két baba egyidejű hordozása elkerülhetelen, ezért jó, ha fel vagyunk keszülve rá.

Ikerbabák tandemhordozása: egyik kisbaba elöl, a másik hátul

Ikerbabákhoz célszerű mindjárt két hordozóeszközt beszerezni: ezek lehetnek egyformák vagy különbözőek, viszont érdemes úgy választani, hogy a két eszköz egymással kényelmesen kombinálható legyen. A babák életkorának és fejlettségi szintjének függvényében választahtunk

  • két hordozókendőt / karikás kendőt / mei tai jellegű hordozót / csatos hordozót, vagy
  • egy hordozókendőt és egy karikás kendőt,
  • egy hordozókendőt és egy kendős mei-tai-t,
  • egy hordozókendőt és egy csatost, de egyéb kombináció is működőképes lehet.

Két baba egyidejű hordozásának az megtanulásához célszerű speciálisan képzett hordozási tanácsadó segítségét kérni, aki segíteni tud az eszközválasztásban, a kiválasztott hordozók helyes és biztonságos használatának az elsajátításában, illetve válaszolni tud a hordozás során felmerülő kérdésekre.

Hordozó apukák

Mivel ikres családokban az apukáknak is kiemelt szerep jut a babák hordozásában, érdemes az ő preferenciáikat is figyelembe venni, illetve tiszteletben tartani az eszközválasztásnál. Ha egy mód van rá, legyen neki is saját, külön bejáratú hordozója, amit szívesen és büszkén visel! Így az egész családnak különleges élmény lesz* az ikerbabák hordozása.

*Ne lepődj meg, ha sokan utánatok fordulnak: feltűnésmentesen végigmenni az utcán ebben a felállásban kvázi esélytelen! :-)

További hasznos olvasnivaló:

Miben hordozzunk?

Hordozás császármetszés után

Koraszülött babák hordozása

Inspirációért pedig nézd meg tandemhordozós táblánkat a Pinteresten:

Tandemhordozás a Pinterest-en

Tandemhordozás a Pinterest-en

Üdvözöllek!

Tarczali Mónika vagyok, babahordozási tanácsadóként kisbabád, tipegő korú gyermeked hordozásával kapcsolatos kérdéseidben tudok segíteni neked. Ide írhatsz nekem: hordozas@babyport.ro

Pin It on Pinterest