Nyári ruha, nyári hordozó. Nyári hordozó?!

Neked is megfordult már a fejedben – az első melegebb tavaszi napon, – hogy be kell majd nyárra szerezned egy vékonyabb anyagból készült, szellősebb hordozót? Nem vagy egyedül. :-) Én amondó vagyok, ha van már egy jól bevált hordozód, nem biztos, hogy kell helyette / mellé egy másik (ld. lejjebb, miért!), de a kánikulára való tekintettel összegyűjtöttem az alábbiakban a legkedveltebb nyári hordozókendőket és a leglevegősebb csatosokat. Mielőtt azonban lecserélnéd a hordozódat egy nyáribbra, fontold meg az alábbiakat.

Melegíteni elsősorban nem a hordozó fog nyáron, hanem maga a nyári hőség, illetve a saját testetek saját melege. Az egymással érintkező testfelületek összeizzadása természetes, elkerülhetetlen. Ez viszont hordozásnál – bár kellemetlen lehet – nem föltétlenül hátrány: a tested ugyanis az izzadás révén hűti önmagát, és egyúttal a kisbabád testhőmérsékletét is szabályozza.

Az, hogy milyen eszközben hordozod a babát, ezt kevéssé befolyásolja, hordozó nélkül is összeizzadnátok. Sőt, ha egyszerűen karban hordozod a babát, az még intenzívebb izommunkával, s mint ilyen, még erőteljesebb izzadással jár.

Liliputi csatos hordozó barna pántokkal és magyar népmesés panellel

Kölcsön hordozóval… amikor egy rövidke sétára indulunk csak el, de pár perc gyaloglás után egyszerre mindenki hordozódni vágyik :-)

Ruhákból kánikulában a vékonyabbakat, lengébbeket részesítjük előnyben- ebből indulunk ki, amikor hordozóeszközből is szellősebb anyagút keresünk. A vékony ruha – vékony hordozó analógia azonban nem teljesen helyénvaló. Míg a ruházatunk csak (csak?!) takar és csinosít, a hordozónak ennél lényegesen nehezebb feladatai vannak: a babát – legyen bár 3 vagy 15 kilós – egyrészt biztonságosan tartania, másrészt stabilan és kényelmesen támasztania kell.

Vegyük sorra a különböző típusú hordozóeszközöket, és nézzük meg, melyik hol és mennyire melegít!

Karikás kendők

A karikás kendőket gyakorta ajánlják nyárra, mivel csípőn kisebb az érintkezési – összeizzadási :-) – felület a baba és a hordozó szülő között, mint elöl vagy háton hordozásnál. A legtöbb karikás kendő anyaga pamut, len vagy selyem, illetve ezek különböző arányú kombinációi, jó nedvszívóképességgel rendelkeznek és remekül szellőznek. Egy karikás hordozókendő pikk-pakk föl- és levehető, ráadásul kis helyet foglal a táskádban, ez sem mellékes!

A legtöbb hordozókendőket gyártó cég kínálatában karikás kendőket is találsz, ha pedig valami igazán különlegeset szeretnél, nézz körül a Sakura Bloom weboldalán!

Egyetlen hátránya van mindössze: féloldalasan terhel, emiatt hosszabb sétákra kevésbé alkalmas… ezt az egy szempontot leszámítva azonban egy karikás kendő ideális nyári hordozó lehet!

Hordozókendők

A hosszú, szövött hordozókendő egy igen sokoldalúen fel- és kihasználható eszköz: hordozhatsz benne gyakorlatilag bármilyen korú babát elöl, csípőn és háton is, leterítheted a fűbe pléd helyett, vagy kikötheted két fa közé függőágynak, ha úgy tartja kedved.

Egy átlagos vastagságú pamut hordozókendő bármely évszakban nagyszerű szolgálatot tehet (vagyis tökéletes nyári hordozó is válhat belőle!), ínyencek azonban kipróbálhatnak len-, kender-, selyem-, bambusztartalmú vagy egyéb exotikus anyagösszetételű kendőket is. A len, a kender és a selyem kellemes, hűvös viselet nyáron, a selyem továbbá antibakteriális hatásáról, a bambusz pedig puhaságáról és nagyszerű nedvszívóképességéről híres. A különböző anyagok tulajdonságairól bővebben itt olvashatsz.

Bloomyloom málna rózsa hordozókendő, piros alapon matyó rózsás

Ez a kendő nem vékony. De mi éppen ezért szeretjük!

Ha kifejezetten vékony, szellős kendőt keresel, kedvedre valók lehetnek pl. az alábbiak:

  • a Wrapsody Baby Breeze gézkendői,
  • a Hoppediz Leichte (könnyű) kendői,
  • a Didymos kendők közül a cég saját ajánlása szerint kimondottan jó választás lehet nyárra az ezüst Wellen, a Standard csíkosok közül pedig a málna (Raspberry) és az égkék (Sky),
  • Storchenwiege kendők közül a gyémántsávoly szövésűek (a Leo modellek),
  • a Girasol herringbone kendői,
  • az Oscha Ice Cotton termékcsaládja,
  • de a Fidellának is vannak kifejezetten vékony kendői.

A hordozókendőből köthető legnyáribb kötéstípusok pedig az egyrétegűek, ilyen a:

  • kenguru,
  • belül zsebes keresztezett (nem kibontott szárakkal!),
  • csípőkenguru és a
  • háti batyu.

Ne feledd azonban: minél vékonyabb fonálból készül egy kelme, illetve minél lazább, levegősebb a szerkezete, annál kevésbé tudja majd stabilan és számodra is kényelmesen megtartani-támasztani az egyre növekvő súlyú babát!

Formázott hordozók

Legyen szó megkötős, csatos hordozóról vagy e kettő bármilyen hibridjéről, tudni kell róluk: a hátrészük minimum 2 réteg anyagból készül, a derék- és vállpántok pedig a hordozó személy kényelme érdekében béleltek / párnázottak. Oldalt viszont kevésbé zártak ezek a hordozók, mint egy hordozókendő, ez is tény.

Egyre több hordozógyártó cég dob piacra csatos hordozókat hálószerű, lyukacsos anyagból készült hátrésszel. Ilyen pl. a

  • JPMBB PhysioCarrier nevű “4 évszakos” hordozója, melynek felcipzárazható és gumikkal rögzíthető panelje alatt hálós nyári betét lapul, ill. az alvócsuklyája is ebből az anyagból készül- ezt a hordozót a kölcsönzőnkben is megtalálod!
  • az Ergobaby Cool Air Mesh hordozói: egyaránt készül hálós betéttel az Adapt, a Four Position 360 és a Performance Baby Carrier modell is, vagy
  • a Baby Tula Coast Mesh modellje, melyet a dél-kaliforniai nyár ihletett.
Szürke-fukszia PhysioCarrier nyári hordozó üzemmódban

Egy masszív, de szellős apás csatos

Ha szimpatikusnak találod ezt a megoldást, a “mesh baby carrier” kifejezésre rákeresve több ilyen csatos nyári hordozót is találsz.

Eszközfüggetlen tippek nyári hordozáshoz

Bármelyik hordozót is válaszd, mindkettőtök biztonsága és kényelme érdekében érdemes betartani az alábbiakat:

öltözködés:

  • természetes anyagból készült, lenge ruhákat válassz magadnak és a babának is,
  • spagettipántok helyett viselj inkább rövidujjú felsőt, mely védi a válladat a hordozó dörzsölésétől (bort iszik, vizet prédikál: én pl. az ujjatlan nyári felsőket szeretem),
  • a babára is adj egy vékony felsőt és kis nadrágot a térdhajlatok védelmében,
  • vigyél magaddal váltóruhát (egy-egy felsőt legalább!), hogy szükség esetén átöltözhessetek!

fényvédelem:

  • pici babával, kicsi gyerekkel lehetőség szerint kerüld a tűző napot, a kimenőket a kora délelőttre vagy a késő délutánra időzítsd,
  • a babát egy éves koráig elsősorban a ruházatával védd a káros napsugárzástól: a széles karimájú kalap / légiós sapka kötelező, a hordozóból “kilógó” karok, lábacskák védelmére pedig
  • a fizikai fényvédelmet biztosító, természetes alapanyagokból készült krémeket részesítsd előnyben!

folyadékpótlás:

  • igény szerint szoptatott babát féléves koráig egyéb innivalóval kínálni nem szükséges, nagy melegben viszont gyakrabban kínáld fel neki a melled!
  • tápszeres és nagyobbacska babát kínálj gyakran tiszta vízzel, és
  • saját magadról se feledkezz meg: mindig vigyél magaddal innivalót, és ne felejts el belekortyolni időnként!

Valahányszor csak szükségét érzed, pihenjetek, száradjatok egy kicsit az árnyékban, hazaérve pedig jutalmazd meg magad egy nagy kancsó finom, jeges limonádéval!

Hasznosnak találtad? Oszd meg!

Pin It on Pinterest