Hétvégén már Advent első vasárnapja, kilenc nap múlva jön a Mikulás, Karácsonyig huszonnyolcat kell aludni még. Mindig szerettem a téli ünnepkört, idén is hetek óta tervezgetek, készülődöm: ötleteket, borvizes kupakokat :-), színes papírt és egyéb apróságokat gyűjtögetek. Igyekszem elhatárolódni a mindent elárasztó reklám- és ajándékdömpingtől, a boltok novembertől már díszben álló műfenyőinek üres csillogásától, megőrizni a készülődés és az Ünnep igazi varázsát.

Mióta gyerekeim vannak, különös gonddal készülök, készülünk az Ünnepre. Adventi koszorúnk azelőtt is volt, az ajándékokat is magam készítem évek óta. Most már kalendárium is készül minden évben, amelyben együtt számoljuk a napokat Karácsonyig.

Egyik legkedvesebb ötletforrásom a Praktika, melyből ilyenkor nyolc évfolyam téli számai kerülnek elő, de szuper ötleteket rejteget az Éva magazin adventi különszáma is. Egyéb folyóiratokban az idén zömmel gasztro-tippeket találtam, egyik sem fogott meg igazán. Viszont mától már a Nők Lapja Café adventi különkiadása is él, itt is el lehet csemegézni akár naponta!

Ami a koszorúkészítést illeti, idei kedvenc internetes forrásaim – hátha valaki még kedvet kap hozzá! – az alábbiak:

A legizgalmasabb kalendáriumgyűjtemények pedig – idén is – a következők:

A héten van még idő ötletelésre, beszerzésre, barkácsolásra is- kalandra fel! :-)

 

Nálunk idén – a két türelmetlen kicsi lány mellett – hófehér gyertyák, pehelyszárnyú szalvétaangyalkák és apró fehér hóbojtok várják, hogy eldöntsem, a fenyő- vagy a mohakoszorúnak szeretem-e jobban az illatát. Kalendáriumot a jégszekrény ajtajára rajzolunk piros filccel, és hópelyhes kupakokkal számoljuk majd benne a napokat, mütyürök és édesség helyett pedig összcsaládi együttkészülődéssel ajándékozzuk meg magunkat. Az ablakokat – belülről – papírból csipkézett hópelyhekkel díszítjük majd, kintre pedig igazi havat remélünk… :-)

 

És Ti?

Pin It on Pinterest